A barna gyapjúrongyokba öltözött viking képe makacsul tartja magát. Pedig hamis. Az északiak szerették a színeket, a vibráló szín pedig drága volt – tehát megmutatták.
Vörös, kék és társadalmi státusz
A szövetfestés növényeket, szaktudást és időt igényelt. A kék a festő csüllőből, a vörös a festőmályvából, a sárga pedig különböző helyi növényekből származott. Minél intenzívebb és tartósabb volt a szín, annál inkább hirdette a viselője gazdagságát. A birkai ásatások finom gyapjú- és még importált selyemdarabokat is feltártak, amelyeket néha ezüstszálakkal díszítettek: egyáltalán nem volt unalmas az elit ruhatára.
A gyapjú mint fizetőeszköz
A textil nemcsak ruházat volt, hanem érték is. Izlandon a vaðmál, egy szabványos méretű szőtt gyapjú, évszázadokon át hivatalos fizetőeszközként szolgált: szövetrőfökben számoltak, fizettek és rendezték az adósságokat. Szövetet gyártani szó szerint annyit jelentett, mint ezüstöt termelni.
És mi a helyzet a viking pólóval?
Természetesen a viking korban senki sem hordott pólót. A mai viking ruhák nem törekszenek a történelmi hűségre: egy képzeletvilágot – szimbólumokat, lényeket, rúnákat – ültetnek át modern darabokra. A történelemmel való kapcsolat nem a szabásban, hanem a mintázatban rejlik.
A mi viking ruháink ezt a kártyát játsszák ki, a pólótól a kabátig.
