Az ivószarvat nem lehet letenni. Tartó nélkül eldől és kiürül – ez az egyszerű tény alakította ki az egész etikettet: megtöltötték, ittak belőle, majd továbbadták. A vikingeknél az ivás közösségi cselekedet volt, nem magányos tevékenység.
A sumbl, avagy az együtt ivás
Az északi lakomának megvolt a szertartása: a sumbl. Körbeadták a szarvat, köszöntötték az isteneket és az ősöket, fogadalmakat tettek – olyan ígéreteket, amelyeket mindenki előtt kötelező volt betartani. A Beowulf nagy mézsörös csarnoka, ahol a kupa kézről kézre jár, pontosan ezt a világot írja le. A szarv nem csupán edény volt: a nyilvános szó hordozója.
A költők itala
Maga a mitológia is szent anyaggá teszi a mézsört. A költészet mézsörének mítosza elmeséli, hogyan lopta el Odin Suttung óriástól az italt, amely ékesszólást és a verselés ajándékát adja. Felemelni egy szarvat szimbolikusan azt is jelentette, hogy az ember ebből a részből is kap valamit.
Amit valójában ittak
Mézsör, sör, és néha a gazdagabbaknak importált bor. Egy jó tanács a karbantartáshoz, ami tegnap és ma is érvényes: a természetes szarv nem szereti sem a forró italokat, sem a savakat – víz, egy szivacs, és hosszú évekig kitart.
A mi viking ivószarvaink ezeket a formákat követik. Az őket kísérő formulákhoz tekintse meg lexikonunkat a Skål címszónál.
