Viking házak: a skandináv építészet öröksége
A viking civilizációt egyfajta kulturális kettősség jellemzi. Egyrészt ott vannak a bátor harcosok és a viking mitológia isteni hőstettei. Másrészt felfedezhetjük a viking művészetet annak teljes pompájában.
Az ékszerek, a festészet és a szobrászat mestereiként a vikingek kiváló ácsok és építészek is voltak. A viking házak így kultúrájuk egyik legfontosabb örökségét képviselik, egy jellegzetes stílusjegyet, amely meghatározza az északi régiókat.
A viking házak építészete, mint önálló művészeti ág
Nemcsak a viking művészet és kultúra rajongói ismerik fel a skandináv építészet jellegzetes stílusát. Ezek az építmények, amelyeket ma már történelmi örökségként tartanak számon, még mindig inspirálják az északi országok modern építészeti stílusait.
Kifejezett sokszínűség
A középkori skandináv építészet Dániában különösen jelen van. Mindenféle épülettípust megtalálunk, úgymint: a viking házak számos változatát, az impozáns viking erődítményeket (vagy trelleborgokat), valamint a csónakházakat (óészaki nyelven naust vagy nøst). A skandináv népek keresztényesítéséhez kötődő istentiszteleti helyek későbbi keletűek.
A viking házak leggyakrabban elszigetelten álltak. Gazdaságok központjában helyezkedtek el, termékeny földekkel körülvéve. Néhány tyúkól és istálló is tartozott hozzájuk. Csak ritkán fordult elő, hogy az épületek kis városokba tömörültek. A fentieken túl más típusú lakóépületek, üzletek és műhelyek is létesültek ezeken a helyeken.
Másrészt az építési technikák, amelyeket a viking házak építése során alkalmaztak, igen változatosak voltak:
- Egyrészt fát használtak, amely az elsődleges építőanyag volt, a gerendákat és deszkákat ügyesen illesztették és fonták össze;
- Másrészt munkáikat agyag- vagy trágyafalakkal egészítették ki, vagy a fát könnyebben elérhető anyagokkal helyettesítették.
A viking házak jellemzői
A viking házak építészetének egyik legszembetűnőbb eleme az arányok kezelése. Az építmények szinte sosem voltak magasak, inkább szélesek és hosszúak. Az erődítmények tornyait kivéve az épületek alacsonyak voltak, és több méter hosszúra nyúltak.
Ezenkívül a legtöbb viking házat kiváló minőségű tölgyfából építették, amelyet a dán erdőkből nyertek ki. Svédországban és Norvégiában ezt faragott és illesztett tűlevelű fával helyettesítették. A faszerkezet többnyire látható volt belül, a viking szimbólumokkal gravírozott gerendák és a vízszintes tartóelemek között.
Az idők folyamán az építési technikák finomodtak a jobb tartósság érdekében. A nedvességet, amely a kopás elsődleges oka, agyag- és trágyabevonattal előzték meg.
Egy másik ismert szigetelőanyag a tőzeg volt, amelyet a talaj felső rétegéből nyertek, és sávokban vagy tömbökben helyeztek el. A gerendák vízszivárgástól való védelme érdekében mélyen a földbe ásott köveket helyeztek el az alapok körül.
Végezetül, a viking házak háromszögletű tetőzete szinte állandó. Három rétegből áll: egy belső tőzegrétegből, amelynek a füves oldala lefelé néz, egy köztes tömör földrétegből, és egy utolsó, felfelé néző tőzegrétegből. Ahogy alább látni fogjuk, ezek fából is készülhettek.
A hideg elleni védekezés érdekében a vikingek tüzet gyújtottak a házon belül. A füst elvezetése a tetőn lévő nyíláson keresztül történt. A kéményeket csak jóval később fejlesztették ki. Ezért nevezték a viking házakat füstházaknak. A szellőzés hiánya és a rossz légcsere számos légúti megbetegedésért is felelős volt.
Az irodalomban leírt viking építménytípusok
Bár a viking házak első pillantásra hasonlónak tűnnek, egy tapasztalt szem képes különbséget tenni a különböző épülettípusok között. Funkciójuk és tulajdonosaik társadalmi rangja szerint a lakóhelyek finom árnyalatokban különböznek egymástól. A kutatóknak és régészeknek sikerült kategóriákba sorolniuk a viking építményeket.
1 — A viking hosszúházak
Egy viking főnök hosszúházának rekonstrukciója a norvégiai Lofoten-szigeteken található Lofotr Viking Múzeumban.
A hosszúházak (vagy óészaki nyelven langhús, izlandi nyelven skalar) ősi viking lakóhelyek. Mivel hosszanti irányban épültek, mindössze 5-7 méter szélesek voltak.
Méreteik a tulajdonos vagyonától függően változtak. Az egyszerű vidéki házak csak 15 méter hosszúak voltak, míg a nagyobb tekintélyű vikingek házai meghaladták a 25 métert.
A falak oválisak, tompaszögben íveltek, olyannyira, hogy a tető egy felfordított csónak formájára emlékeztet. Ez a megjelenés annál is inkább feltűnő, mivel a végek vékonyabbak, mint a középső rész. Belül a kutatók még abban is kételkednek, hogy az oszlopok függőlegesek voltak-e, mivel inkább ferdének tűntek.
Egy viking hosszúház belsejében két központi gerendasor található, amelyek a ház hossztengelyével párhuzamosan futnak. A házat több helyiségre osztották fel fából készült válaszfalakkal.
Valójában ugyanannak a családnak az összes leszármazottja ugyanazon tető alatt aludt, és opcionálisan a háztartás rabszolgái is. Így körülbelül ötven ember jutott egy hosszúházra. A rabszolgák és az állatok el voltak különítve a többi lakótól, és a keleti részen maradtak.
A központi főfolyosón fát égettek, hogy fűtsék a helyiséget. A padló friss földből készült, hogy részben felszívja a nedvességet.
Természetesen a hosszú viking házak építése fáradságos munka volt. Amellett, hogy rengeteg munkaerőt igényelt, elegendő fával is rendelkezni kellett. Ha a tölgyfa elfogyott, font vesszőkkel helyettesítették.
2 — A viking veremházak
Ahogy a neve is mutatja, a veremházat (dánul grubehus) részben a föld alatt építették. Ezek félig földbe süllyesztett házak: alapjaikat 4-5 méterrel a földfelszín alá ásták. A talaj tehát a falak alsó részét képezte. Ez lehetővé tette a környezet kihasználását a hőszigetelés szempontjából.
A hosszúházakkal ellentétben ezek a lakóhelyek ugyanolyan hosszúak voltak, mint amilyen szélesek, és néha kör alakúak. Mivel az építőanyagok mennyisége nem volt túl nagy, úgy becsülik, hogy építési költségük alacsony volt.
Következésképpen ezek kis házak voltak, amelyeket a legszerényebb háztartásoknak szántak, és alkalmanként kézműves műhelyként vagy kereskedelmi helyként szolgáltak. Emellett bizonyítékok igazolják, hogy élelmiszer- és készletraktárként is használták őket. A svédországi Löddeköppingében több veremház-együttes is létezik, amelyek valószínűleg az utazó kereskedőknek adtak átmeneti szállást.
Bár a kutatások során ürülékmaradványokat találtak bennük, valószínűtlen, hogy a veremházak valójában viking vécék lettek volna. Inkább a hely leromlása után kidobott hulladékról lehetett szó. A viking kor vége után ezt az építési típust elhagyták.
3 — A viking városi házak
Forrás: World History Encyclopedia (worldhistory.org)
A gazdaságok és mezőgazdasági területek köré szerveződő vidéki építményektől távol a viking városi házak ritkaságszámba mentek. Az építőanyagok és a szigetelési technikák itt fejlettebbek voltak. Azonnal észrevehető, hogy a házak kifinomultabbak, építészetük pedig modernebb. Kissé magasabbak voltak, és egy felső szinttel is rendelkeztek az alváshoz.
Ezek közül a települések közül említést érdemel Uppsala, Kaupang és Ribe, a viking kor híres ősi városai. A legjelentősebb ezek közül a kisvárosok közül Heiðabýr, amelyet ma Hedeby néven ismerünk. Egykor ez a város olyan jelentős volt, hogy délen két nagy fal védte: a Dannevirke és a Kovirke.
Nemrégiben csatolták a német területhez, miután hosszú ideig Dániához tartozott. Mivel az több mint ezer éves építmények figyelemre méltóan megmaradtak, a várost az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították.
4 — A viking erődítmények
A Fyrkat erőd rekonstrukciója a dániai Hobro közelében.
Az erődítmények olyan kör alakú viking házak, amelyeket függőleges faoszlopok sora erősít, amelyek kívülről támasztják a falakat. Céljuk az volt, hogy megvédjék a városokat az ellenséges támadásoktól. A nagyobb biztonság érdekében a tetőt fa zsindelyekből alakították ki.
Két történelmi helyszín ábrázolja a viking erődítményeket: a hobrói Fyrkat erőd, a legrégebbi Dániában felfedezett, és a Trelleborg ház, amely Slagelse közelében található.
5 — A csónakházak
Ezeknek a viking építményeknek különleges funkciójuk volt: megóvni a hajókat és csónakokat, amikor nem voltak a nyílt vízen. Természetesen méretük a viking hajók méretétől függően változott. A langskipok például több méter hosszú hangárokat igényeltek. Számos régészeti feltárás során találták meg ezeknek az építményeknek a nyomait a tengerre néző nagy tavak közelében.
A viking házak földrajzi változatai
Nagy felfedezőkként a vikingek hamar uralták a régiót. Az északi építészet ezért enyhe regionális eltéréseket mutatott, amelyek főként az éghajlathoz és az adott környezet adottságaihoz kapcsolódtak. Két viking házhelyszín különösen kiemelkedik:
- A torfbæir, izlandi viking házak vagy gyepből készült házak. Tetőzetüket agyagos föld borítja, amelyet gyep fed. A viking korból származó parasztházak két részre oszlanak. Az első rész, az Innhus, lakótérként és élelmiszerraktárként szolgált, a második, az Uthus pedig a szerszámok és az állatállomány számára volt fenntartva. Egy vulkánkitörést követően a legtöbb gyepből készült ház eltűnt. Az egyik legemblematikusabb építmény az Eiríksstaðir ház, amely a Haukadalur-völgyben található.
- Grönlandi viking házak: a Vörös Erik által meghódított területeken kis viking kolóniák voltak. Mivel nem volt robusztus tölgyfa, az ott található viking házak szinte teljes egészében gyepből és tőzegtömbökből épültek. Erik Torvaldsson, azaz Vörös Erik háza a Brattahlid nevet viseli, és Qassiarsukban található.
Szervezettség, belső dekoráció és viking bútorok
Míg a viking házak külső építészete drasztikusan változik a környezettől, a funkciótól és a lakók igényeitől függően, a belső tér meglehetősen állandó karakterű. Skandinávia-szerte a viking örökség egységes volt, és a viking korra jellemző.
A viking ház különböző terei
A bejáratnál egy hosszú csarnok található, amely központi helyiségként, eldaskali néven szolgált. Jellemzően a városi házak csarnokai kevésbé voltak tágasak, de ez azzal magyarázható, hogy kevesebb lakó élt bennük.
Ez egy közösségi élettér volt, akárcsak az ünnepi terem, ahol a lakomákat tartották. A közösségi élet kiemelt jelentőséggel bírt a vikingek korában, ami megmagyarázza, miért léteztek ilyen kollektív zónák.
A többi helyiségben padok sorakoznak az oldalsó részeken az alváshoz, távol a gerendák által alkotott központi folyosótól. A magasabb épületeknél, mint az erődítmények és a városi viking házak, néha egy második alvóhelyet is megfigyelhetünk az emeleten.
A magas rangú vikingek megengedhették maguknak, hogy külön szobákat alakítsanak ki a család egyes tagjai számára, és elszeparálják a rabszolgákat és a látogatókat.
És lőn világosság
A központi sávban a padló döngölt földből készült. A fapadlók ezzel szemben a luxuslakások kiváltságai voltak.
Így születtek meg a kandallók kezdetleges formái. Számos cementezett és kövekkel határolt verem volt elosztva a folyosó mentén, mindegyiknek megfelelő nyílással a tetőn.
Ezek az eszközök nemcsak fény és meleg generálására szolgáltak, hanem az ételek főzésére is. Szükség esetén egy kiegészítő fényforrást is hozzáadtak: a fafáklyákat.
A jellegzetes viking érintés
Az északi nép a kultúrájuk iránt érzett szenvedéllyel töltötte meg a lélektelen falakat. Ez adja az abból a korból származó ősi régészeti leletek varázsát. Skandinávia-szerte a múzeumokban csodálhatjuk meg:
- Viking bútorokat: különösen faragott fa zsámolyokat, ládákat, ágyakat és asztalokat. Gazdag vikingek sírjainak és istentiszteleti helyeinek vizsgálata során találtak ilyen értékes tárgyakat.
- Viking dekorációkat: amelyeket a famunkákon talált pigmentek, szobrok és a házak gerendáiba finoman bevésett viking rúnák, valamint falikárpit-maradványok gazdagítanak.
A viking házak igazi szentélyek voltak; a béke szigetei, ahol a viking harcosok megünnepelték győzelmeiket, és ahol az északi kultúra virágzott. A szerény eszközök ellenére a modern skandináv lakóhelyeket nagyban befolyásolta azok egyszerűsége és eredetisége.
