A képzeletünkben a viking harcos kardot forgat. A valóságban azonban sokkal gyakrabban tartott a kezében fejszét – és ez nem elhanyagolható részlet. A kard drága volt, kilónyi vasat és tapasztalt kovácsot igényelt; kevesen engedhették meg maguknak. A fejsze viszont minden gazdaság alapvető szerszáma volt: fát hasogattak vele, az övükön hordták, és ha eljött az idő, az ellenség ellen fordították. Ez a szabad paraszt, a bóndi fegyvere, és éppen ez tette annyira emblematikussá.
Szerszámokból lett fegyvercsalád
Nem minden viking fejsze egyforma. A kis dobófejsze és a szakállas fejsze – amelynek éle mélyen lenyúlik, hogy beakadjon egy pajzsba vagy egy karba – a közelharcban volt hasznos. A másik véglet a breiðøx, a viking kor vége felé megjelent, kétkezes „széles fejsze”, amely képes volt áthasítani egy sisakot is: ezt forgatják a housecarlok a bayeux-i kárpiton, 1070 körül.
Amikor a fejsze dísztárggyá válik
Némelyiket sosem szánták harcra. A 10. századi dán sírban talált Mammen-fejszét ezüstszállal kirakott, madarakkal és indákkal díszített fonatminták ékesítik – ez egy tekintélyt parancsoló tárgy volt, amelyet egy előkelő férfi mellé temettek el. Emlékeztet minket arra, hogy a skandinávoknál egy fegyver társadalmi névjegyként is szolgálhatott.
És mi a helyzet a szarvakkal?
Egy szó, amellyel eloszlathatjuk a tévhiteket: egyetlen viking fejszét – és egyetlen sisakot sem – díszítettek szarvak. Ez a kép a 19. századból, az operai jelmezekből és a romantikus ábrázolásokból származik, nem a régészeti leletekből. Az igazi viking fejsze józan, funkcionális, és éppen ettől olyan lenyűgöző.
A mi viking fejszéink ezeket a történelmi formákat követik, a szakállas fejszétől a nagy csatabárdokig.
