A viking pajzs lényege egy paradoxonban rejlik: ez volt a harcos legnélkülözhetetlenebb, mégis leginkább eldobható felszerelése. Vékony, könnyű, arra tervezték, hogy elnyelje az ütéseket, majd eltörjön – a pajzs azzal védett, hogy feláldozta magát.
Puha fa, szándékosan
A megtalált kerek pajzsok – különösen a norvégiai Gokstad-hajó hatvannégy példánya – vékony hárs- vagy égerfa deszkákból készültek, alig megerősítve, középen egy umbóval, a vaskos dudorral, amely a kezet védte. Egy ilyen pajzs nem egyszerűen megállítja az ütést: „felfalja” azt, megreped, és egy döntő pillanatra megakasztja az ellenfél pengéjét vagy baltáját. Egyetlen csata alatt többet is elhasználtak belőle.
Színek, mint egy címer
A gokstadi pajzsokat fekete-sárga váltakozó színekre festették, és a hajó oldalára rögzítették. A színválasztás nem volt véletlenszerű dekoráció: azonosított, összekovácsolt és lenyűgözött. Itt érintjük a középkori heraldika távoli gyökereit.
És mi a helyzet a harcos nőkkel?
A kérdés lázban tartja a régészeket. A birkai Bj 581-es sír, amelyet sokáig egy fegyvereivel eltemetett elit harcos sírjának tartottak, 2017-ben a DNS-elemzés során kiderült, hogy egy nőé. A vita nyitott maradt a pontos szerepét illetően – de az északi harcosnő már nem csak a sagák része.
A mi viking pajzsaink a kerek formát és a központi umbót idézik meg.
