A vikingeknél a gyűrű nem elsősorban dísz volt. Két sokkal komolyabb dolognak számított: ezüstnek és egy adott szónak.
Ékszer, ami egyben bankszámla is volt
A viking gazdaság a nemesfém súlyán alapult. Hosszú ideig nem létezett fix értékű vert pénz: az ezüstöt mérték. A karkötők és a gyűrűk (a baugar) hordozható értékmegőrzőként szolgáltak – levágtak belőle egy darabot fizetéskor, innen ered az egész északi világban megtalálható „darabolt ezüst” (hacksilver) kincs, mint amilyen az angliai Cuerdale-lelet, Európa egyik legnagyobbja. A vagyont a karon vagy az ujjon hordani annyit jelentett, hogy az ember mindig magánál tartotta.
A gyűrű, amelyre esküdtek
Egy gyűrű elköteleződést is pecsételhetett. Az izlandi források leírják az eiðbaugr-t, az eskügyűrűt, amelyet a szentélyben vagy a thingen (a gyűlésen) őriztek, és amelyre a legünnepélyesebb esküket tették. A Landnámabók feljegyzi, hogy a főpap a gyűléseken a karján viselte, és az áldozati állatok vérével festette meg. Az eskügyűrűre esküdni többet jelentett puszta szónál: az isteneket hívták tanúul.
És a szimbólumok?
Az eredeti északi gyűrűk gyakran egyszerűek voltak: egy sodrott karika, néhány beütött minta. A ma megtalálható kidolgozott mitológiai motívumok – farkas, sárkány, rúnák – inkább a modern újraértelmezés szüleményei, amelyek a valódi viking művészetből merítenek, de a kortárs ékszerkészítés számára lettek újragondolva. Ez nem hiba: ez egy módja annak, hogy az északi képzeletvilág ma is tovább éljen az ujjakon.
A mi viking gyűrűink ezt a kettős örökséget ötvözik: az anyagot és a szimbólumot. Attól függően, melyik lény áll önhöz közelebb, fedezze fel farkasos gyűrűinket vagy sárkányos gyűrűinket is.
